Ceglédinfo

KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM - GÁL JÓZSEF SPORTCSARNOK - VÁROSI SPORTUSZODA


Visszasétálva a négysávos Széchenyi úton ismét a Rákóczi útra jutunk. Egy újabb Kossuth nevét viselő intézmény tűnik szemünkbe, a már említett Kossuth Lajos Gimnázium szecessziós épülete.

1899. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás a Czeglédi Magyar Királyi Állami Főgymnásiumban, az akkori Polgári Fiúiskola épületében. A gimnáziumot Dobos János mérnök százezer forint felajánlását követően alapította a város. Kossuth nevének viselésére csak 1919-ben kapott engedélyt, 1972-ig Kossuth Gimnázium, ettől kezdve Kossuth Lajos Gimnázium a neve.

Kossuth Lajos Gimnázium

A Kossuth Lajos Gimnázium szecessziós épülete

 

Az iskola impozáns épületét Pártos Gyula tervezte, átadására 1903-ban került sor. A gimnázium előkertjében az elhunyt tanárok és diákok emlékét Orisek Ferenc fafaragó kopjafája őrzi. A tágas előcsarnokot emléktáblák díszítik. A folyósókat színes ornamentika és az osztályok tablói, a második emeletet pedig Kossuth Lajos mellszobra szépíti, amely Damkó József alkotásának másolata.

A kimagasló művészeti oktatás bizonyítéka a gimnázium Leánykarának nemzetközi elismertsége.

 

Kossuth Lajos Gimnázium

A Kossuth Lajos Gimnázium homlokzata

 

A főút másik oldalán sportlétesítményeket ajánlunk Kedves Vendégeink figyelmébe:

a Gál József Sportcsarnokot és a Városi Sportuszodát.

 

Városi Sportcsarnok

A Gál József Sportcsarnok

 

A város sportmúltjából kiemelkednek olyan ceglédi születésű bajnokok, akik elért eredményeikkel dicsőséget szereztek Ceglédnek. A múlt bajnokainak sikere méltó példa lehet a jelenkor fiatal sportolóinak. A Városi Sportcsarnokot Szentei Judit tervezte, aki ezért a munkájáért Ybl-díjat kapott. Az épület utcai homlokzata előtt elhelyezett olimpiai kompozíciót Mihály Gábor és Somogyi Gábor közösen tervezték.

A Városi Sportuszoda

A Városi Sportuszoda

 

A csarnok kézilabda-, röplabda-, kosárlabdapályával, 1200 nézőt befogadó lelátóval rendelkezik, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is kiválóan alkalmas sportlétesítmény.
A sportrendezvények mellett korszerű gépekkel felszerelt kondicionálóterem, szolárium és szauna várja a felüdülni vágyókat.

A sportcsarnok szomszédságában található a A Városi Sportuszoda 63 °C-os jódos hévizével. Ez a víz gyógyító kúrákra kiválóan alkalmas.

« vissza folytatás »

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Aktuális programok

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk