Vidéki városaink közül néhány már csupán fekvése okán is kiemelkedik a többi közül. Szolnok esetében ez különösen igaz, hiszen lényegében összekötő kapocsként szolgál a keleti és nyugati országrész között. Azonban nem ez minden, amit érdemes elmondani róla.
Az elhelyezkedés kifejezetten fontos, akár kicsiben, akár nagyban gondolkodunk. Az sem mindegy például, hogy lakóhelyünk milyen messze helyezkedik el munkahelyünktől, a legközelebbi bolttól vagy épp az iskolától, óvodától. Ha nagyobb léptékre vetítjük ezt le, egy város számára sem sokadlagos, hogy a térképen milyen pozíció jutott neki. Ennek ugyanis számos gazdasági, társadalmi és egyéb folyománya lehet, mely az ott élőkre is hatással van.
Szolnok ebben a tekintetben egy kifejezetten érdekes városunk. Ha a legismertebb hazai városokat kellene listázni, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelye talán nem végezne az élbolyban, ám egyfajta szürke eminenciásként mégis fontos szerepe van a hazai gazdasági viszonyokban. A Tisza partján fekvő város ugyanis lényegében összeköttetést jelent a keleti és nyugati országrész között, akár közúti, vasúti vagy vízi tekintetben nézzük.
Ez a fajta centrális szerep azt is okozza, hogy a város lényegében egy tranzitzóna, mely jelentős átmenő forgalmat bonyolít. E tekintetben a gazdaságban is fontos szerepet vállal, hiszen legyen szó szárazföldi, vagy a Tiszán történő vízi áruszállításról, a város jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A kiemelt gazdasági jelentőség pedig természetesen a helyi iparnak is kedvez, mely egyre pozitívabb tendenciákat mutat. Ennek megfelelően sok állás Szolnok ipari szektorához köthető.
A maga csendességében és saját fontosságának és felelősségének teljes tudatában Szolnokról elmondható, hogy abszolút szilárd lábakon álló, stabil gazdasági háttérrel rendelkezik. Ebben természetesen fontos szerep jut az ipari szereplőknek, ahogy abban is, hogy a helyi munkalehetőségek palettája meglehetősen színes. Ezek a vállalatok ugyanis jellemzően sokféle feladatkört képesek biztosítani amellett, hogy az alkalmazotti létszámuk is meglehetősen magas.
Ennek tükrében egyértelműnek látszik, hogy a legtöbb állás Szolnok ipari szektorában érhető el. Ez pedig utat nyit a további fejlődésnek is, mely egy idő után szinte automatizálódik. Az újabb szereplők megjelenése és a meglévők fejlesztése pedig folyamatosan új munkahelyeket teremt, ezzel tovább stabilizálva az itt élők helyzetét. Így a legtöbb állás Szolnok valamelyik vállalatánál egyben magában hordozza a folyamatos szintlépés lehetőségét is.
A város ipari szereplői ráadásul kifejezetten sokfélék, hiszen találunk itt vasúti járműgyártót, élelmiszeripari gyártót de akár autóipari vállalatot is. Az ipar ennyire széles vertikuma pedig szakemberek és betanított munkások komplett garmadáját képes befogadni. Egy állás Szolnok iparában így nem csupán a helyi, de a környékbeli lakosok számára is abszolút reális és kedvező lehetőség.
A vidéki régiók sokáig küzdöttek a munkahelyek hiányával és a munkaképes lakosság elvándorlásával. Az utóbbi évek kedvező tendenciái úgy néz ki, hogy képesek voltak megállítani, de legalábbis lelassítani a folyamatot. Tanulva a korábbi problémákból sok helyen, köztük Szolnokon is már jó előre igyekeznek a jövőbe vetett bizalmat is a saját hasznukra fordítani. Ez leginkább az oktatás és az ipar összefonódásában érhető tetten.
A városban jelentős szakmai képzés zajlik, mely értelemszerűen a képzett, helyi munkavállalók következő generációjának kitermelését célozza. Gépipar, számítástechnika, kereskedelem - csupán néhány, de annál beszédesebb példa a helyi képzési lehetőségekből. A piacképes tudás tehát helyben is megszerezhető, a képzési lehetőségek pedig a munkaerő helyben tartását is segítik.
Tekintve, hogy a legtöbb állás Szolnok iparához kapcsolódik, az oktatás során is igyekeznek kézzelfogható tapasztalatot nyújtani a diákok részére. A jellemzően elérhető duális képzési formák ugyanis a megszerezhető szakmák mellett már a tanulmányok során lehetőséget adnak a munkaerőpiaci tapasztalatszerzésre. Ez a tapasztalat pedig rendkívül értékes tőke lesz, mely a munkaerőpiaci jelenlét során bárhol hasznosítható. Oktatás és gazdaság összefonódása pedig a jövő munkavállalóinak helyben tartását is segíti.
Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | ||||||
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 |
Jelenleg
nincsenek
programok...