Szombaton Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnok három szőnyegén rendezték a diák I-II. leány országos bajnokságot. A két korosztályban közel 130-an léptek szőnyegre a bajnoki érmekért. A Ceglédi VSE leány birkózói mind a két korcsoportban érdekeltek voltak 2-2 fővel. A ceglédi lányok ezen a napon remekül birkóztak és végül három bajnoki címet és egy bronzérmet szereztek meg.
(Fotó: CVSE Birkózó Szakosztály)
A diák II. korosztályban Máté Szófia a 26 kg-ban győzött, majd az egysúlyal lentebb a 24 kg győztesét és a 29 kg ezüstérmesét is kihívta és mindkettőjüket technikai tussal győzte le. A 29 kg győztese nem vállalta a mérkőzést. A 42 kg-os Józsa Nikoletta egy vereséget követően, három tus győzelmet aratott, így az előkelő 3. helyen végzett.
A diák I. korosztályban Báger Dorina a 29 kg-ban, Józsa Kinga a 66 kg-ban egyaránt 3-3 győzelmet követően állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Dorina és Kinga is magabiztos birkózással hozta a mérkőzéseket úgy, hogy az ellenfeleik egyetlen egy akció pontot sem tudtak rajtuk végre hajtani.
Eredmények:
diák II.
26 kg 1. Máté Szófia
42 kg 3. Józsa Nikoletta
diák I.
29 kg 1. Báger Dorina
66 kg 1. Józsa Kinga
Pap Ferenc
Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | ||||||
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 |
Jelenleg
nincsenek
programok...