Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Már nem fogadkozott

2022.04.11. 20:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
Már nem fogadkozott

Legutóbbi elfogásakor letette a nagy esküt, hogy soha többé nem fog betörni. Azóta két újabb lopással meggyanúsították. Tatáig mentek utána a ceglédi rendőrök, a bíróság letartóztatta.

 

(Fotó: police.hu)

A jászkarajenői üzletet nem először látogatta meg valaki 2022. április 6-án éjszaka. Egy hónap sem telt el a legutóbbi betörés óta, akkor egy 19 éves fiatalembert fogtak el a rendőrök a helyszín közelében. Most egy kicsit messzebbre kellett követni a nyomokat, de a célszemély ugyanaz volt, mint márciusban.

 

Módszere sem változott, átmászta a kerítést és a hátsó ajtót betörve bemászott a boltba. Összepakolt egy szatyornyi alkoholt és energiaitalt, a kasszából kivette a váltópénzt, majd kimászott és elgyalogolt. Aznap éjszaka egy másik üzlet raktárába is betört, bemászott az ablakon, de onnan semmit nem vitt el. Cselekményeivel több százezer forintos rongálási, valamint 45 ezer forintos lopási kárt okozott.

 

A megpakolt szatyrot elrejtette, majd menekülőre fogta. A ceglédi rendőrök elől azonban hiába igyekezett megszökni, a megyehatárok sem jelentettek akadályt, Tatáig mentek utána forrónyomon. 2022. április 7-én 9 órakor már az őrizetbe vételi határozatát hirdették ki számára, majd fogdára került. Egy jászkarajenői lakatlan házban megtalálták az elrejtett zsákmányt, bár először furcsállották, a tettes által megnevezett "Adrienn" utcát, amelyről kiderült, valójában Ady Endre utca, csak ilyen nevű emberről még nem hallott.

 

Kihallgatásán már nem fogadkozott a jövőre nézve, a bűncselekmények elkövetését beismerte. Elmondása szerint kábítószert akart szerezni, ahhoz viszont pénz kellett, amije nem volt. A lopott italokkal akart fizetni a cuccért, ám a rendőrök meghiúsították tervét.

 

Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, letartóztatására irányuló kezdeményezésükkel az ügyész egyetértett, utóbbi indítványára a bíróság elrendelte a legszigorúbb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.

 

(police.hu)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk