Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Testvérei neve mögé bújva próbált menekülni

2021.04.15. 10:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció!/Fotó: Shutterstock)

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki ellene indult két különböző büntetőeljárásban is más-más személynek adta ki magát.

A vádirat szerint a nő ellen egy Budapesten, illetve egy Cegléden történt vagyon elleni cselekmény miatt indult két különböző ügy. Mindkét esetben hiányoztak a személyes iratai, így az elszámoltatásakor, illetve a kihallgatásakor egy-egy féltestvére nevét és adatait adta meg.

 

A 2020 májusában történt budapesti esetben az ujj- és tenyérlenyomat után, a bűnügyi nyilvántartási adatok ellenőrzése alapján derült ki az igazság, de akkor a nő már messze járt.

 

A 2020 júniusában történt ceglédi esetnél pedig elfogása után vele szemben - testvére neve alatt - bűnügyi felügyeletet is elrendelt a bíróság. Annak végrehajtása keretében a lakhatási körülményeket ellenőrizte a rendőrség, amikor kiderült, hogy a megadott budapesti lakcímen nem az igazi tettes lakik.

 

Ezután a nőt letartóztatták, megakadályozva a további félrevezetést.

 

A Ceglédi Járási Ügyészség az ügyben két rendbeli hamis vád bűntette és szintén két rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.

 

(Ügyészség sajtóközlemény)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Aktuális programok

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk