Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Tehervonatok fosztogatására szakosodott bandát fogtak el

2021.01.08. 08:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
Fotó: police.hu

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta hét személy letartóztatását, akik rendszeresen és szervezetten fosztogattak vasútállomásokon veszteglő tehervonatokat.

Tavaly december 3-án már elfogtak két férfit, akik szintén jelen ügy elkövetőihez köthetők.

 

A megalapozott gyanú szerint a most felderített hét férfi is abból szerzett pénzt 2019. év elejétől rendszeresen, hogy a Budapest-Cegléd vasútvonalon közlekedő tehervonatokat várakozás közben a ceglédi-, az albertirsai-, illetve ferencvárosi vasútállomásokon törtek fel és fosztottak ki.

 

A súrolószerektől a márkás alkoholtermékeken át a kerékpárokig terjedő, széles skálán mozgó ellopott árukat azután orgazdákon keresztül értékesítették.

 

A kétéves időszakban az elkövetői kör a cselekményekkel - a korábban elfogott társaikkal együtt - közel tízmillió forinthoz jutott.

 

Emellett egyikük a megalapozott gyanú szerint Cegléd területén évek óta árult kábítószert is.

 

Az elkövetőket a ceglédi rendőrök többrendbeli, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettével míg a dílert kábítószer-kereskedelem bűntettével is gyanúsítják.

 

A Ceglédi Járási Ügyészség az eljárási jelenlétük biztosítása és a bizonyítás meghiúsításának valamint egy részüknél a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a hét férfi letartóztatásának elrendelését.

 

(Ügyészség sajtóközlemény)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk