Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Veszélyhelyzet után I.

2020.07.12. 16:15 Rovat: Közélet | Forrás: www.cegled.hu
Veszélyhelyzet után I.

Otthoni dolgozószobájában hatalmas iratcsomó mögött ülve fogad Dr. Csáky András polgármester. Testületi anyag - mutat az iratokra, majd mosolyogva hellyel kínál. Kérdésem is csak ebből indulhat:

- Az elmúlt bő három hónapban ezt a várost is elképzelhetetlen kihívások elé állította a koronavírus járvány. Miképpen reagáltak itt az eseményekre?

- Nyugodtan kijelenthetem, Cegléd lakosai példásan viselték az eseményeket. A számok elég szárazon beszélnek. Nem tudunk a vírusjárvánnyal kapcsolatos halálestről, a városban elvégzett több mint 500 teszt közül csupán 2 volt pozitív. Az óvintézkedéseket - játszóterek, kondi parkok, a budai úti fürdő környékének időleges lezárása stb. - türelemmel és megértéssel fogadták. Áldozatos munkájukért külön köszönet illeti az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat.

- De gazdasági szempontból szinte minden önkormányzatot sarokba szorítottak a járvány körülményei. És itt?

- Mint minden önkormányzatot, minket is rosszul érintettek a központi elvonások, különösen az, hogy pl. a gépjármű adó (128 millió forint) első félévi részét visszamenőlegesen vonták el. Az idegenforgalmi adó és a parkolási díj felfüggesztése is több millió forinttal rövidítette meg az önkormányzat költségvetését. De még ezen is túlmegy, hogy egy négy évvel korábbi hibás ÁFA visszaigénylés miatt 41 millió forint visszafizetésére kötelezték az önkormányzatot. Szerencsére Mészáros államkincstári elnök úrral sikerült részletfizetésben megegyeznem. Az eddigi adatok szerint a védekezéssel kapcsolatos költségek meghaladják a 30 millió forintot! Bízunk benne, hogy a Lex Gödhöz hasonló, tehát a különleges gazdasági övezetekről szóló megvonási törvény nem érinti Ceglédet, mert az ugyanis csődbe vinné a várost. Intézményeink, cégeink bevételei így is több tízmilliós nagyságrenddel csökkentek, működésükhöz többlettámogatást igényelnek. Mindenképpen szeretném elkerülni, hogy munkavállalókat kelljen elbocsátani, mert az sok család életét keserítené meg! Munkájuk hiánya pedig a város életének minőségét rontaná.

- Lehet ilyen történések után áthidaló intézkedéseket érvényesíteni a helyzet megoldása, javítása érdekében?

- Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem néhány napos nátháról, hanem egy huzamos ideig elhúzódó járványról van szó, mely a gazdaságot is megrendítheti, rendelkeztem, hogy csak kötelezően ellátandó feladatokat lát el az önkormányzat. Ez addig tart, amig nem látjuk világosan, hogy a járvány milyen hatással lesz a gazdálkodásunkra. Minden egyes szerződést felülvizsgáltunk, többet megszüntettünk, illetve a díját csökkentettük. A beruházásokat - pályázathoz kapcsolódó, életveszélyt elhárító és állagmegóvó munkák kivételével - felfüggesztettük. Az üres álláshelyeket zároltuk. Cégeinket átvizsgáltuk, és a feltárt tartalékokat működésükre fordíttattuk. A cégeket új költségvetés készítésére kértük. Sajnos, számos korábban tervezett rendezvény elmaradt. Őszintén sajnálom, hogy az óvodai ballagások is erre a sorsra jutottak, bár reménykedem, ha máskor nem, augusztusban pótolni tudják azokat. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók méltó megünneplése (pedagógus nap, Semmelweis nap) is elmaradt. Bízom benne, jövőre kárpótolni tudjuk az érintetteket.

- A munkanélküliség hogyan érintette Ceglédet?

- Konkrét számokat nem tudok mondani, de a segélyek iránti növekvő igények alapján úgy ítélem, jó pár munkahely szűnhetett meg. Alpolgármester asszonnyal az egyszerre kifizethető segély nagyságát két lépésben jelentős mértékben megemeltük. Az elmúlt években emelkedett a minibálbér, emelkedtek a nyugdíjak és növekedett az infláció is. Ennek következtében csökkent a támogatottak köre. Erre tekintettel a rászorultsági feltételeken is módosítanunk kellett, hisz’ azok 2015 márciusa óta változatlanok voltak.

- Akkor nemigen merem a rózsás közeljövőt firtatni.

- A kilátások szerintem sem túl rózsásak. Erről és a beruházásokról jobb lesz egy következő alkalommal, talán több ismerettel beszélgetnünk.

- Ezt a találkozást én is izgalommal várom.

P. G. I.
Cegléd 2020. júniusa

 

(A kép illusztráció!/Fotó: Kisfaludi István)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk