Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Amint szabadult, összeverte volt élettársa új párját

2020.03.28. 15:16 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció! / Fotó: MTI)

Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki volt élettársa új párjára támadt. A férfi korábban hat évig volt egy nő élettársa, de börtönbe kellett vonulnia és azalatt nő élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival.

A vád szerint a férfi már szabadulása napján felkereste Cegléden volt élettársát és annak új párját, a nap nagy részében együtt italoztak és beszélgettek, majd később az elkövető távozott. Az esti órákban azonban visszatért a párhoz és felelősségre vonta volt élettársátamiért más férfi mellett fekszik, majd egy székkel fejbe vágta a nő új párját.

 

Ezután az elkövető ököllel kezdte bántalmazni a férfit, illetve miután a földre került rugdosta is. A bántalmazás következtében a sértett fejsérüléseket, így többek között arccsonttörést szenvedett el. Az ügyben aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Ceglédi Járási Ügyészség a férfi ellen, aki a bírósági eljárást letartóztatásban várja.

 

Ügyészség sajtóközlemény

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk