Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Jászkarajenői csapat nyerte az értéktár vetélkedőt

2019.03.13. 14:34 Rovat: Közélet
Fotó: pestmegye.hu

A Megyeházán megrendezett döntőben hat csapat mérte össze a tudását. - A nemzeti értékek megőrzésére és gondozására Pest Megye Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet, ezért a megismertetésük és népszerűsítésük céljából ismét vetélkedőt szervezett.

A verseny célja, hogy a fiatalabb korosztály tagjaival is jobban megismertessük a magyar kultúra értékeit, bevonjuk őket az értékgyűjtésbe, bízva abban, hogy ezzel erősödik az identitástudatuk, hagyományőrzéshez való viszonyuk, valamint megtapasztalják a közösségi munka örömeit. A vetélkedő keretében a Pest Megyei Értéktárban nyilvántartott értékek kapcsán megszerzett tudást tesszük próbára.

 

Az online kitöltött tesztek és a bemutatkozók elkészítése után három helyszínen (Cegléd, Törökbálint, Dunakeszi) zajlottak a középdöntők. Minden középdöntőből 2-2 csapat jutott a döntőbe, ahol a legjobban a jászkarajenői diákok szerepeltek.

 

A döntő végeredménye (csapat neve, település, elért pontszám):

 

1. helyezett: Napraforgók, Jászkarajenő - 46 pont
2. helyezett: Kopogó kőzetek, Törökbálint - 41 pont
3. helyezett: Dánosi Értékelők, Dánszentmiklós - 39 pont
4. helyezett: Keszi törzs, Dunakeszi - 34 pont
5. helyezett: Arany Mézes, Szigetszentmiklós - 30 pont
6. helyezett: Fékető, Zsámbok - 26 pont

 

Az első három helyezett csapat összesen 250 ezer forint értékű díjazásban részesült.

Gratulálunk az összes résztvevőnek és köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!

 

www.pestmegye.hu

Értékelés: 5/4

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk