Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Elfogták a bringatolvajt

2021.01.20. 18:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció!/Shutterstock)

Az abonyi rendőrök rövid időn belül előállították azt a 27 éves férfit, aki a helyi vasútállomáshoz tartozó tárolóból vitt el egy kerékpárt.

Az abonyi férfi 2021. január 13-án este vonattal érkezett haza. Miután leszállt, nem tudott elmenni a kerékpártároló mellett. Megakadt a szeme egy Csepel biciklin, azonban a rajta lévő zárat nem sikerült feltörnie. Végül egy női bringára esett a választása, amelynek lakatját egy mozdulattal lefeszítette, majd felpattant rá. Egyenesen egy ismerőséhez tekert vele, elmondása szerint a lopott kétkerekűt ajándékba szánta. 

 

A járgány tulajdonosa tett bejelentést a rendőrőrsre 2021. január 15-én. A helyi körzeti megbízott azonnal adatgyűjtésbe fogott, majd hatékony munkájának eredményeképpen rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

 

 A férfit lakóhelyén fogták el, majd előállították és kihallgatták.

 

A gyanúsított nem tagadta a lopást, a zsaruknak arról is beszámolt, hogy hová vitte az elkötött vasparipát. Ott a rendőrök kutatást tartottak, melynek során megtalálták és lefoglalták, majd jogos tulajdonosának visszaadták azt.

 

A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrsén S. Martinnal szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatják le a további eljárást.

 

(police.hu)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk