Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

A Cegléd nyerte a Nagykőrös vendégeként a kupameccset

2020.12.13. 23:02 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
A Cegléd nyerte a Nagykőrös vendégeként a kupameccset

Hepp Kupa mérkőzésen, amelynek a negyeddöntőbe jutás volt a tétje, a Ceglédi KE csapatát fogadta Kiskunfélegyházán szerda este a Nagykőrösi Sólymok együttese. Az utolsó pillanatig szoros, kiélezett találkozón a vendégcsapat szerezte meg a győzelmet és jutott tovább.  - a baon.hu beszámolója

 

A papírforma felületes ránézésre sima hazai győzelmet ígért, hiszen egy NB I./B Piros csoportos csapat fogadott egy Zöld csoportos gárdát, tehát egy másodosztályú egy harmadosztályút. Ez a kép azonban csalóka, hiszen tudható volt, hogy a Piros csoportba való feljutásért küzdő, és remek őszt produkáló Cegléd komoly játékerőt képvisel, ráadásul a ceglédiek már tavaly is belekóstolhattak a Hepp Kupa négyes döntőjének a hangulatába, ízlett nekik, így azután maximális elszántsággal érkezett és úgy is vetette magát a küzdelembe Rácz Zsolt csapata.

 

A zárt kapu mögött vívott derbin az első kosarat a hazaiak szerezték, azt követően hol ez, hol az a gárda talált be, 7-5-ös hazai vezetés után meglépett 15-9-re a Cegléd. A féllidő hajrájára felzárkózott ugyan 20-22-re a hazai csapat, végül azonban ötpontos vendégfórral zárult az első etap, amelyben négy triplát szereztek a vendégek A második tíz perc első két perce egyértelműen a hazai Mácsaié volt, két perc alatt szerzett tíz pontot - két triplát is elhelyezett a ceglédi kosárban -, és az ötpontos kőrösi hátrányt máris ötpontos kőrösi előny váltotta fel.

 

Azonnal időt is kért a ceglédiek mestere, hogy rendezze a sorokat, megfékezze a nagykőrösi lendületet.

 

Ez többé-kevésbé sikerült is neki, hiszen a Sólymoknak csak egyszer sikerült hátpontosra növelni az előnyt, a félidőre azonban ötpontos hazai vezetés mellett vonultak le a pályáról a csapatok.

 

Fehér triplájával indult a harmadik etap, ezt követően azonban akadozott a gépezet. Ezt érzékelvén időt is kért Lakosa Zsolt, a hazaiak mestere 60-58-as állásnál, hiába voltak azonban az edzői tanácsok, 62-62-re egyenlítettek a ceglédiek, sőt a vezetést is átvették. Volt már hat egység is az előnyük 66-72-nél, a hajrára azonban beleerősítettek a hazaiak, és végül 75-73-as hazai előny mellett kezdődhetett meg a zárófelvonás. Az Fehér perceit hozta, Fehér Péter a utolsó negyed első felében négy alkalommal is betalált a vendégek kosarába, egyszer még triplát is hintett, ennek köszönhetően sikerült 90-85-re növelni a hazai előnyt.

 

A dominanciát tekintve végig hullámzó mérkőzésen ekkor, kőrösi szempontból a legrosszabb szakaszban produkált egy 10-0-ás rohamot a ceglédi gárda, 90-95-re alakítva az állást.

A véghajrá kiélezett csatát hozott, a nagykőrösieknek még egyszer sikerült három pont távolságra megközelíteni a vendégeket, tizenhárom másodperccel a zárás előtt Fehérnek még egy hárompontos dobási lehetőséget is kidolgoztak, amellyel egyenlíthetett volna a Sólymok, a labda azonban a gyűrűről kipattant, és végül 99-93 arányban győzött a nagyot küzdő ceglédi gárda, így ők készülhetnek a legjobb nyolc között a négyes döntőbe jutásért vívandó találkozóra. Nagy kár, hogy nézők nélkül vívták ezt a mérkőzést, amely kiegyenlítettségének, a nagy küzdelemnek, és az utolsó pillanatokig szoros állásnak köszönhetően igazi közönségcsemege lehetett volna.

 

Óriási meccset játszottunk egy magasabb osztályban szereplő ellenfél ellen - nyilatkozta a lefújást követően Honti Viktor, a ceglédiek mestere. - Ők voltak az esélyesek, ráadásul hazai pályán is játszottak, nagyon jó dobóformát mutatva, ráadásul nehezen bírtuk átvenni a Piros csoport sebességét és agresszivitását. Ezzel meg is gyűlt a bajunk az első félidőben, a szünetben ezt próbáltuk helyretenni, azt kértem a srácoktól, hogy legyünk mi is agresszívabbak, és hogy próbáljunk gyorsabban játszani. A végjátékból jól jöttünk ki, beestek a dobásaink, nem fáradtunk el annak ellenére sem, hogy tartalékosan érkeztünk, így óriási gratuláció jár a csapatomnak, de a Nagykőrösnek is, hiszen jól játszott, nagyot küzdött, de egy mérkőzésnek ebben a sportágban csak egy győztese lehet, az pedig ma mi voltunk.

 

Nagykőrösi Sólymok KE-Cegéldi KE 93-99 (22-27, 32-22, 21-24, 18-26)

Kiskunfélegyháza, vezette: Nyilas István, Vadász Csaba, Borgula György

 

Nagykőrösi Sólymok: Molnár 18/6 , Mester 5/3, Fehér 19/6, Kovács S. 2, Mácsai 22/6. Csere: Bartos 11/3, Lakosa 12, Kónya, Jenei 4. Vezetőedző: Lakosa Zsolt.

 

Ceglédi KE: Fekete 17/9, Berkics 8/3, Tóth Z. 24/12, Mészáros 14/6, Kovács B. 19/6. Csere: Szabó N. 7/3, Várbíró, Andó, Hegedűs 6/6, Nárai 4/3. Vezetőedző: Rácz Zsolt.

 

-Forrás, fotó: baon.hu-

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk