Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Házfalakat rongáltak

2020.11.20. 10:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció!/Forrás: MTI)

Az abonyi rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik közös időtöltésüket falfirkálásokban látták méltónak kiteljesedni.

Egy abonyi ház tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségre 2020. november 7-én, miszerint ismeretlen elkövető fekete festékkel fújkálta össze háza utcafronti kerítését.

 

A nyomozók adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg, melynek során kiderült, hogy a környéken egy másik ház falával is hasonló módon bántak el. Az eljárás során a zsaruk látóterébe került két helyi fiú, akik összefüggésbe hozhatók a bűncselekmények elkövetésével. A rendőrök 2020. november 19-én a 19 és 22 éves fiút lakásukon elfogták majd az Abonyi Rendőrőrsre előállították.

 

A fiatalok kihallgatásuk során arról nyilatkoztak, hogy közös italozgatásuk alkalmával jutottak arra a döntésre, hogy jó ötlet, ha a náluk lévő festékszóróval összefújkálnak néhány útjukba eső falfelületet. A gyanúsítás ellen panaszt nem tettek, tettüket -elmondásuk szerint- megbánták.

 

Velük szemben a Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse rongálás vétségének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk