Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Baltával végzett egy apával és fiával a 18 éves elkövető

2020.04.09. 08:16 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
Fotó: police.hu

A Pest megyei nyomozók öt nap alatt azonosították, felkutatták, majd elfogták azt a román férfit, aki - a gyanú szerint - két embert ölt meg egy nagykőrösi tanyán.

Egy leégett ingatlanról és két ott talált holttestről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. április 1-jén késő este. A bejelentő, aki öccsét és apját kereste fel, már csak élettelen testükre lelt a nagykőrösi bérleményben. Mint később kiderült, mindketten erőszakos halált haltak.

 

A Pest megyei életvédelmi nyomozók lépésről lépésre haladtak a kegyetlen bűncselekmény felderítésében, a munka öt nappal később áttörést hozott. A helyszíni szemlén rögzített nyomok értékelése, az adatgyűjtés, a tanúk felkutatása, kikérdezése, a tőlük szerzett információk ellenőrzése, a helyszín környékének, az áldozatok ismerősi körének feltérképezése mind annak a klasszikusnak számító nyomozásnak a része, amelynek eredménye egy 18 éves román állampolgár gyanúsítotti kihallgatása volt 2020. április 7-én hajnalban.

 

 

Az állástalan, alkalmi munkából élő, hét általánost végzett V. Csaba 2020. március 31-én délután későbbi áldozatai albérlete előtt letámasztotta kerékpárját. Bement az udvarra, cigarettát kért, felajánlotta, segít fát vágni. Aprítás közben beszédbe elegyedett a mellette álló 17 éves fiatalemberrel, aki elmondta, hogy apjával együtt tele vannak pénzzel. Ezt hallva V. Csaba meglendítette a baltát, a fejsérülésétől a földre hanyatló áldozatától elszedte mobiltelefonját, majd bement a házba és a fiatalember 51 éves apját is fejbe vágta. Átkutatta táskáját, pénzt azonban nem talált, a viseltes mobiltelefonnal hazabiciklizett.

 

A kettős ölést beismerő, a nagy valószínűséggel a nyomok eltüntetésére gyújtott tűzről hallgató V. Csaba ellen - őrizetbe vétele mellett - több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk