Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Ceglédi VSE győzelem Gyöngyösön

2020.03.09. 14:52 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Ceglédi VSE győzelem Gyöngyösön

Március 8-án vette kezdetét az NB III-as labdarúgó szezon folytatása felnőtt csapatunk számára.

Az ellenfél az a Gyöngyös volt, akivel hazai pályán igazi horror mérkőzést játszottunk, miután 3:0-s félidei vezetés után 3:3 lett a találkozó végeredménye.

A télen vezetőedzővé avanzsált Makrai László a kezdőcsapatba öt új játékost is jelölt. Az első 10 percben mindkét oldalon egy-egy veszélyes lövést jegyezhettünk fel, de míg a hazaiak próbálkozása fölé szállt, a mi próbálkozásunknál a kapusnak kellett résen lennie. 

A folytatásban helyzetek nélkül telt a találkozó, néha a hazai, néha pedig mi domináltunk játékban. Így ment ez a 34. percig, amikor egy gyöngyösi beadás után a kapu előtt Földi kotort bele a labdába, Mikler pedig tehetetlen volt. Ezzel megszerezte a vezetést a hazai csapat. 1:0

A folytatásban az eredmény már nem változott és a kapuk sem igazán forogtak veszélyben a rendkívül mély talajú pályán.

A második játékrészre még aktívabban jöttek ki a sárga-kék mezes srácok és gyorsan góllá is érett a fölényünk. Kiharcoltunk egy büntetőt, amit Takács az 55. percben kérdés nélkül a kapuba rúgott. 1:1

A folytatásban látszódott, hogy a bekapott gól megfogta a hazai csapatot, mi továbbra is aktívak maradtunk, de komoly helyzeteket nem lehetett feljegyezni. A mérkőzés végén aztán beindultak az események. A 81. percben egy védelmi megingást használtunk ki és Laczkó megszerezte a vezetést. 1:2

Hat perccel később az akkor már nagy lendülettel egyenlíteni próbáló hazai csapat ellen végig tudtunk vinni egy nagyszerű kontrát, amit végül Majoros értékesített. 1:3

Ezzel a csapat begyűjtötte a fontos három pontot Gyöngyösön és a tabella harmadik helyén stabilizáltuk magunkat.

Kezdőcsapat:
Mikler - Kovács, Krajcz, Csendes, Szabó - Juhász, Takács, Markó - Papp, Laczkó, Majoros 

Cserék:
Juhász helyett G. Bíró
Papp helyett Cseh

Gól(ok):
Takács
Laczkó
​Majoros

 

-cegledfoci.hu-

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk