Ceglédinfo
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden
  • Jerzsele Katalin
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden
  • Az Eötvös Cirkusz Cegléden

Hír, program

Utánpótlás nevelések a felnőtt csapatban

2019.08.08. 13:24 Rovat: Sport
Utánpótlás nevelések a felnőtt csapatban

Elkezdődött az NB III-as szezon és örömmel figyelhetjük, hogy több utánpótlás játékosunk is lehetőséget kapott a csapatnál.

 

A tavalyi tavaszi szezonban már több alkalommal a felnőtt kerettel edzett öt U19-es játékosunk, majd a felkészülést is az újjá alakult nagycsapattal kezdték meg. Minden edzőmérkőzésen lehetőséget kaptak és végül Schőn László vezetőedző is számol velük a bajnokságban.

Az öt játékos közül Orlov LászlóKis Csaba, Katona Gergő és Faragó Milán kerültek fel a felnőtt csapathoz, míg Horváth Zalán a felkészülés végéhez közeledve Újpestre igazolt az U19-es csapathoz. A fenti nevekhez csatlakozott Simon Péter és Kotlár Zsombor is. Így öt 18 és egy 16 éves játékossal bővült a keret.  Minden játékos kettős versenyengedélyt kapott, így Ványi Zsolt U19-es csapatában és az NB III-as bajnokságban is szerepelhetnek.

Sok sikert és minél több játékpercet kívánunk a fiataloknak!

 

Forrás: cegledfoci.hu

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Hirdetésszervezés
Az Eötvös Cirkusz Cegléden

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk