Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Labdarúgás: vereség Nyíregyházán

2019.02.11. 16:17 Rovat: Sport
Fotó: Ceglédi VSE labdarúgás

Úgy jöttünk Nyíregyházára, hogy nagyon fontos, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Ezek a vágyaink a 12. perc környékén szertefoszlottak. De nézzük az eseményeket sorrendben. A találkozó rögtön egy sérüléssel kezdődött, a hazaiak játékosát már a 6. percben le kellett cserélni. De nem kellett sokáig szomorkodnia a hazai csapatnak, rögtön a csere után, jött egy szöglet, amit a nyíregyházi játékos a kapunkba fejelt. Az első helyzetéből megszerezte a vezetést a Nyíregyháza.

Hat perccel később egy eladott labda után vezetett gyors ellentámadást a Szpari, az első lövést Mursits még védi, de a kipattanó hazai játékos elé került és ő már nem hibázott. Tizenkét perc után 2:0-t mutatott az eredményjelző.


A második gól után valami megváltozott és jobban kezdett futballozni a csapat, Sigér jól sikerült távoli lövését védte Jova, majd Fejes veszélyes szabadrúgása szállt el mindenki fölött. Többet birtokoltuk a labdát, irányítottuk a játékot. Sajnos a fellendülés csak jó tíz percig tartott, az utolsó negyedórában a hazaiaknál volt többet a labda és ők vezettek akciókat, bár helyzetet nem alakítottak ki. Egészen a 42. percig, de akkor is ismét csak pontrúgásból, de az újabb szöglet után, újabb gólt fejeltek, így három gólos hátrányban mehettünk az öltözőbe.


Ha bárki reménykedett volna még, hogy hátha egy gyors góllal visszajöhetünk a mérkőzésbe, akkor a Nyíregyháza gyorsan szertefoszlatta az álmait. A második játékrész ötödik percében egy életerős lövéssel négy gólosra növelték az előnyüket. Pár perccel később Oldal Tibi mutatta meg, hogy mi is tudunk focizni, egy nagyszerű lövőcsel után távolról, védhetetlenül bombázott a kapuba. 4:1


A gól után nagyjából tíz perccel Kárász közeli fejesét védte Jova, de ezen kívül az utolsó 5-8 percig nem igazán történt semmi érdemleges a pályán. Mezőnyjáték és küzdelem volt, de helyzetek egyik kapunál sem alakultak ki. Az utolsó öt percben volt három lehetőségünk, először Varjas lőtt centikkel fölé, majd Csirmaz távoli lövése kerülte el centikkel a kaput, végül Fejes szabadrúgása ment fölé.


Ennél rosszabban nem kezdhette volna a csapat a tavaszi idényt, azonnal a kiesési zóna közelébe kerültünk. Most jön három hazai mérkőzés, amiken a lehető legtöbb pontot be kell gyűjteni. A feltámadáshoz a csapatnak a szurkolók támogatására is szüksége lesz. Másszunk ki együtt a gödörből!

 

Kőházi Ádám

Értékelés: 2.6/5

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk