Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Jövőre is eljön Alberto Contador csapata

2018.12.07. 16:20 Rovat: Sport
Jövőre is eljön Alberto Contador csapata

"2019-ben ismételten a terveink között szerepel, hogy részt vegyünk a Magyar Körversenyen" - jelentette ki a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso, az átalakuló Kometa Cycling Team sportmenedzsere.

Megszületett a Kometa Cycling Team, amely négy magyar tehetségnek ad lehetőséget, hogy részt vehessen az Alberto Contador és Ivan Basso által alapított csapat edzőtáborában - áll a Faster Promotion csütörtöki sajtóközleményében, amely így folytatódik: - Megerősödik a Kometa és az Alberto Contador Alapítvány közötti kapcsolat: 2019-ben a vállalat lesz a fő támogatója a spanyol kerékpáros legenda nevét viselő szervezet sportprojektjeinek.

 

Január 1-jétől a Kometa Cycling Team lesz a neve a kontinentális csapatnak, amely tíz győzelemmel debütált ebben a szezonon (ezek egyikét a Tour de Hongrie során, a székesfehérvári befutónál érte el Matteo Moschetti). Ezzel a lépéssel a Giacomo Pedranzini által vezetett agrár-élelmiszeripari vállalat megerősíti jelenlétét a kerékpározásban, a Trek-Segafredo mellett, amely a 2017-es Giro d’Italián debütált. A márka üzenete az aktív életstílus ösztönzése a sporton keresztül, melynek a jó táplálkozás lényeges kiegészítője.

 

"Nagy elégedettséggel tölt el minket, hogy évről évre egyre erősebben kötődünk az Alberto Contador Alapítvány kerékpáros projektjeihez, beleértve a kerékpáros iskolát, a junior csapatot, az U23-as, a kontinentális csapatot és a ‘Bicis par la vida’ kezdeményezést. Az együttműködés az elkötelezettség és a felelősség közös értékein alapul és együtt törekszünk a folyamatos előre lépésre" - kommentálta Giacomo Pedranzini, a Kometa vezérigazgatója.

 

Alberto Contador, a projekt megálmodója így vélekedik: "Ez jó hír, hogy a Kometa az első számú szponzorunk. Mi teljes mértékben tudunk azonosulni a vállalat által képviselt értékekkel. Biztos vagyok benne, hogy ez az együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy tovább fejlődjön az a fajta munkamódszer amiben mi hiszünk. Ez a fejlődés erősíti a projektet, optimizmussal tölt el minket és még jobban előtérbe kerül az egészséges ambíció."

 

A spanyol bejegyzésű UCI kontinentális alakulat emellett továbbra is számít a Valtellina és további új, fontos szponzorok támogatására, akik az elmúlt évek során folyamatosan erősítették a projektet.

 

A kontinentális csapat sportmenedzsere, Ivan Basso így folytatta: "Nagyon hálás vagyok a Pedranzini és a Ruffini családnak, a kaposvári közösségnek és a Kometa menedzsmentjének, akik mindig hittek bennünk, az általunk képviselt társadalmi üzenetben, és a professzionális sportteljesítményben. A Tour de Hongrie során már szembesültünk vele, hogy rengeteg a magyar tehetség. Az edzőtábor keretein belül szeretnénk megnézni a magyar fiatalokat, hogyan dolgoznak a csapatunkkal. 2019-ben ismételten a terveink között szerepel, hogy részt vegyünk a Magyar Körversenyen, és nem titkolt célunk, hogy szeretnénk, ha magyar kerékpár tehetségek is csatlakoznának a csapatunkhoz."

 

Spanyolországban, az Oliva Nova Beach&Golf Resort december 11. és 20. között fogadja az Alberto Contador Alapítvány kontinentális sportprojektjének csapatait. A Kometa Cycling Team tagjai egy intenzív edzőtáborra érkeznek, ahol megkezdődik a felkészülés a következő szezonra.

 

A Kometa Cycling Team négy magyar - korábbi és jelenlegi DKSI-s - fiatalt is meghívott az edzőtáborába, hogy lehetőséget adjon nekik a bizonyításra. Szőllősi Ferenc, Mészáros Ábel, Varga Bálint és Kiss Hunor Máté végig ott lesz a dél-spanyolországi edzőtáborban, ahol megmutathatja rátermettségét. A magyar kerékpársport szempontjából ez igazán sikeres lezárása lesz az évnek, hiszen egy generációból négy fő is eljut a legendák által vezetett csapat edzőtáborába.

 

A jövő évi Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik majd, az UCI 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba. Az érintett városokat és a viadal útvonalát a közeljövőben ismertetik majd az esemény szervezői.

Értékelés: 5/2

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk